2007. július 17., kedd

Munkahelyi szabadság


Ugyebár nem a szokványos munkahelyi környezet? Kis ebéd utáni lazítás jelentette mára az igazi szabadságot.

Bajai fürdés

A hétvégén Baján fürödtünk a Dunában, és ott is eszembejutott a szabadság. Budapesten szinte minden szabad percemért fizetni kell (fürdés, stb), ami a szabadság közelébe sem enged. Sokaknak emiatt az anyagi függetlenség jelenti a szabadságot, de valószínű a vagyon rabja kifejezés sem hiába született.

A Blog alapja

A blogot azért hoztam létre, hogy közös gondolkodást szorgalmazzak a szabadság témakörére. Tapasztalatom szerint, minden embernek más-más a szabadság, és legtöbbször a saját vagy mások által generált határok átlépését jelenti.

Ahogy a bevezetésből is látszik, utazni készülök, mégpedig a szokványostól eltérő stílusban, közelebb az emberekhez. Azt hiszem, számomra ma, most ez a szabadság. Amikor nem anyagiakhoz köthető a boldogságom, nem vásárolok semmit, hanem beszélek emberekhez, megismerem őket, szívességet kérek tőlük és próbálok közben segíteni is, ahol tudok. Sok embernek ez egy teljesen hétköznapi dolog, nekem viszont egy jó ideig mindent ez jelent majd.

A tervem, hogy a blogbejegyzésekkel rávilágítsak, hogy különböző embereknek mit jelent a szabadság fogalma, illetve a blogon keresztül beszámolhassak arról, hogy mit hozott számomra a saját szabadságom keresése.