2007. október 5., péntek

Kelet-Törökország és Irán - első élmények

Na, nagylevegő.


Az emlék-összegyűjtést a Teherán- Esfahan között közlekedő buszon kezdtem, ahol a 6 órás út kinálta élményeit élveztem (légkondis busz, 5 dolláros jegy, üditő, ropi, süti, cukorka). A kaják miatt szegény irániaknak csak a nyála csordogált, mivel még egy jó óráig nem ehettek semmit Ramadan lévén. Emiatt nem túlságosan zavartatva magam, nekilátok az előre készitett szendvicsemnek.


Na, és hogy mi történt eddig:
A nem sikerült randi után Didemmel, Ankarába menet az egyetlen emlitésre méltó esemény, hogy felvett egy kamionsofőr kb 300 km-rel Ankara előtt, majd tetü lassan, 30 km-es átlaggal mentünk egy órát, megálltunk vacsizni, ahol csak én ettem, majd 1 óra és 30 km múlva még egy tea erejéig pihentünk meg, ezután újabb fél óra múlva lehúzódott az útról és elővette a dinnyéjét, hogy falatozzunk. Mondom jóvan, csak utána menjünk.

Mentünk is, este 11-ig, amikoris megállt, majd mondta, hogy most alvás. Szóval aludtunk reggel 5-ig, akkor felpattant, indultunk. 6-kor eszébejutott, hogy keveset aludt, igy visszafeküdt 8-ig. Sajnos közben letértünk a normál útról, úgyhogy más nem választásom nem volt, mint maradni, de sokat gondoltam közben arra, hogy valami ilyesmi lehet a legkegyetlenebb kinzásmód.



Ankara előtt az elkerülő úton egy másik kamionos vett fel, aki rövid kitérővel a családjára (a kisebbik fia pont most kapta meg az amerikai vizumot, úgyhogy mehet dolgozni), rátért a lényegre és a következő párpeszédet játszottuk el:


- Máté, do you want sex?
- Noooo.
- Because I want sex with you.
- Nooo.
- Why?
- Because I am not gay.

Erre olyan képet vágott, mint akit megsértettek, és próbálta magyarázni, hogy ő sem az, szóval miután röviden elgondolkoztam a lehetőségeimen, miszerint vagy kiszállok, és várhatok akármeddig a következő kamionig, de inkább mondtam neki, hogy hallgasson, és megfenyegettem, h kiszállok, ha folytatja. (Most biztos többekben felmerült egy harmadik lehetőség, de ezt meghagyom nekik.) Úgy látszik, ez hatott, és mutatta, hogy abbahagyja. Később meghivott egy ebédre, majd miután nem volt sok hátra a célig, rákezdett újból:


- Máté, I want your penis! I want sex.



Eljátszottam, hogy jó, akkor álljon meg, kiszállok, de megint mutatta, hogy megértette, úgyhogy abbahagyja. Elvitt Kirikkale-ig, kiszálltam, majd hogy teljes legyen a nap, egy barom kurd vett fel, aki Ankarából Agri-ba ment. Ő sokkal alattomosabb módszerekhez nyúlt. Néha ordenáré hangon elkezdett énekelni, majd később, mindig, amikor megértettük egymást kezet kellett fogni vele. Majd barátsága jeléül, néha a combomra tette a kezét, végül pedig mikor 11 felé mondtam, hogy én a következő városnál kiszállok, elkezdett átölelni, a vállamat masszirozni, és megint a combomat, ráadásul úgy, hogy vissza kellett mindig rakni a kezét a saját lábára. Erzincanban kiszálltam, kerestem egy szállást egy Hotelben. Neteztem egy rövidet, ahol egyből rájöttem, hogy az én gépemet figyelik, szóval gyorsan otthagytam őket, kimostam pár ruhámat, majd egy jót aludtam.
Másnap Erzurumból egy isztambuli kamionos, Ibrahim vett fel öreg barátjával, és még öregebb kamionjával. Mondta, hogy örül nekem, mert ő Türkmenisztánba megy, igy Teheránig van társasága. Mivel ez kb 1500 kilométert jelent, nagyon megörültem én is. Mondta, hogy ő őrült, de az én tervemet hallva, mondta, hogy én sokkal őrültebb vagyok. 200 kilométer múlva, mikor a kősivatag közepén elfogyott a benzinünk, kiderült, hogy ez nem igaz.
Este megálltunk a barátoknál Agriban, akik kedvesek voltak, majd a vacsi után mondtam, hogy siessünk, mert 3 óra múlva lejár a vizumom. A határon mindenki Ibrahim haverja volt, a határőr közölte is velem, hogy 9 hónapja dolgozik ott, és én vagyok az első magyar ez idő alatt. 1 napot töltöttünk a határon összesen, az iráni oldalra külön mentem át, és el kell mondjam, annyira kedves volt a határőr, hogy ritkán látni ilyet. 2 percig tartott a regisztráció, figyelmeztetett, hogy csak rendőröknek mutassam az útlevelemet és bankban váltsak csak pénzt, ne az utcán. Megkérdeztem, hogy készithetek-e képet a határátkelőről, mondta, hogy gond nélkül, igy igy tettem. Csomag átnézés nem is volt. Jó utat kivánt Iránban, majd mondta, hogy készen vagyok, mehetek.

Csak, hogy lássam a szigort, rövidnadrágban és pólóban mentem át, vizet szorongattam a kezemben és igy keltem át a határon. Később 2 dolog miatt váltottam hosszúnadrágra: az egyik, mert estére nagyon lehült az idő, a másik pedig, mert az ember nem akarja, hogy túlságosan megnézzék minden pillanatban.

(Épp bejött ebbe a nevenincs pici esfahani netkávézóba a bredai gyerek, akivel Isztambulban, az iráni követségen találkoztam. Megbeszéltük, hogy akkor viszlát újabb 3000 kilométerrel arrébb. Sajnos, itt nincs alkalmunk meginni egy sört a találkozás örömére. )



Kifelé menet, megrohantak a pénzváltók, de nem váltottam, csak visszaültem a kamionba. A határ túloldalán a büfében megint volt egy haverja Ibrahimnak, igy jól belaktunk, majd egy nagy zacskó pisztáciával távoztunk. Az egyik 'haver' nagyon szar árfolyamán átváltottam 20 dollárt, majd a röntgen, és a papirmunka után, este 6-kor elindultunk Tabriz felé. Mivel kicsit türelmetlen voltam, és egy fél szóval emlitettem, hogy lehet, hogy busszal megyek tovább, ha ez sokáig tart, Ibrahim innentől mindent megtett azért, hogy Tabrizig elérjünk aznap, de 100 km-rel korábban meg kellett állnunk aludni, mivel este 9 után elvileg nem lehetnek kamionok az utakon.





A reggeli pompás volt a kamionparkolóban, iráni kenyeret ettünk juhtúrós mézbe mártogatva. Ezalatt a pár nap alatt remek kamionos vált belőlem. Ibrahim el is nevezett Mavinnak, ami segédet jelent kb. Miután őrültsége tényleg határtalan volt, kb 50 km-t mentünk kilyukadt gumival, majd leszedték a darabokat és csak a felnivel mentünk további 300 km-t. A kamionról érdemes még tudni, hogy az inditás úgy zajlott, hogy egyikünk vezetéket érintett az aksihoz. A 3 alkalommal, mikor kifogyott a benzin, ez 2-2 órát jelentett, mivel a kézi szivató sem müködött, igy szájjal kellett megszivni a benzincsovet. A kamion vizhütésével is gondok voltak, és 3 óránként után kellett tölteni kb 25 liter vizzel. A belső kilincsek egyik oldalon sem müködtek, igy az ablakon keresztül másztunk ki, és kivülről nyitottuk az ajtót. Ibrahim gyakran hangoztatta, hogy az irániak veszélyes emberek és elmondta, hogz majd meginvitálnak engem is az otthonaikba, de csak azért, hogy pisztolyt csempésszenek a táskámba. Miután Iránban 'kicsit' szabadabban vezetnek a kelleténél, valahányszor elévágott egy autó, a krézi pipl fákkk felkiáltással fejezte ki elégedetlenségét. Ibrahim gond nélkül állta minden cehemet, és egyszer sem hagyta, hogy fizessek, cserében viszont naponta meg kellett igérnem, hogy ha Magyarországra jön, ezt visszakapja tőlem.

Ibrahim egészen Teheránig vitt, sőt még tovább is 100 km-rel. Ott megaludtunk a kamionban, majd reggel miután utasitott egy helyi kisvendeglőben dolgozó fiút, hogy felejtse el gyorsan a Ramazant, és készitsen nekünk reggelit, keresett nekem egy Teherán felé menő kollegát, és azzal visszamentem Teheránba. Egy elkerülő autópályán szálltam ki, majd miután tanácstalan voltam, hogy merre van a befelé, sétálni kezdtem az egyik irányban a pályán és megállt mellettem egy taxi. Kb 6 dollárért akart bevinni a pályaudvarig, majd miután én mondtam, hogy egyet adok, röhögött, és mondta, hogy azzal itt nem megyek semmire. Mondtam jó, és becsuktam az ajtót. Mondta, hogy jó, rendben, szálljak be és elvisz. Útközben újra felvetette a témát, és mondta, hogy majd megkérdezzük az állomáson, hogy mennyi a reális tarifa. Jeleztem, hogy tőlem megkérdezhetjük, de akkor sem fogok többet fizetni 1 dollárnál. Útközben még megemlitette, hogy nem az számit, hogy milyen vallású vagyok, hanem, hogy egy az isten. Megérkeztünk, kiszállt velem, egész rendes volt, hogy bejött, segitett terkepet venni, megkérdezte nekem, hol van internetkávézó, és megmutatta, hogy jutok a belvárosba. Majd az egyik helyinek elmagyarázta farsi nyelven, hogy mondja, hogy mondja, hogy 6 dollárt kell fizetnem neki. Mondtam, hogy kár mondani, mivel én megállapodtam vele 1 dollárban. Mondta, hogy az 1 dollár neki nem kell, úgyhogy akkor inkább semmi. Ebbe könnyedén belementem, és indultam a Metró felé. Itt ért az első kellemes meglepetés a közlekedéssel. 2 darab metrójegy 200 Toman, ami 37 forint kb. Később kiderült, a busz még olcsóbb, 25 toman, ami 5 forint kb.

Ja, és az olcsóságról jut eszembe. Készitettem egy képet egy benzinkúton, ami egy kamionos tankolás utáni állapotot mutatja. A mutató 2500 Toman-t mutat, ami nagyjából 2 és fél dollár, azaz nálunk kevesebb, mint két liter gázolajat lehet belőle kapni, mig Iránban 150 litert tudnak tankolni belőle.


Ennyit előljáróban, a további események később.

1 megjegyzés:

Viktor írta...

ha valahol esetleg lesz egy kis időd, javaslom nézd meg "Jay és Néma Bob visszavág", stoppolásra vonatkozó jelenetét...a törökök biztos látták...ők a könyv szerint élnek... ;)