Török sajátosságok

Na, ujra itt.



Jó hírem van! Megtalaltam a török Windowsban, hogyan kell ékezeteket rakni. Pont, mire megszoktam a z és az y helyét. Sebaj. A lényeg, hogy a kedves közönségnek jó legyen.



No, tehát. Úgy döntöttem, hogy nem írok most eseményekről, inkább leírom a sajátosságait Törökországnak, amit tapasztalok:

(Csak egy felsorolás lesz, mert így a legegyszerűbb)



Elöször is, gondolván a gyomromra először: az árak szinte mindenhol megegyeznek sok termék esetében. Vegyük alapul a Köftét, mint nemzeti hamburger hús. Egy adott városon belül szinte 100%, hogy hajszál pontosan ugyanannyiba fog kerülni mindenhol a köfte. Ugyanez a helyzet a fodrászoknál (Az egyik megnyírt), ami szintén egyenáras. És telis-tele van velük a város. Az érdekes az, hogy a belvárosban tényleg ez a hármas ismétlődik mindenhol százszor: Köftéző, Borbély, Internetkávézó. Mindenhol minden ugyanannyi. Kifelé haladva a városokból tematizálódik minden utca: van, ahol mezőgazdasági termékeket árulnak egy utcában csak, kezdve a traktortól, a takarmányig, mindent, máshol pedig autóalkatrészeket lehet kapni és szervizek tömkellege van mindenhol. Ja, és bolt bolt hátán. Vicc nélkül, gyakorlatilag itt a földszint fogalma egyenlő az üzlethelyiséggel. És nem csak a belvárosban. A legutolsó utca legutolsó házában is a földszint az üzlet lesz.



A városok tele vannak kóbor kutyákkal és macskákkal. Az érdekes az, hogy meg vannak jelölve, tehát valószinű oltásokat kapnak, de valamiért nem tartják őket menhelyen. Ugyan így mindegyik annyira néz csak ki betegnek és soványnak, amennyire csak lehet, de legalább pénzbe nem kerülnek.



A minap beültem Kirklareli egyik éttermébe, hogy nézhessem a Török-Málta meccset, és mikor jött a pincér kértem tőle a menüt (mondtam neki, hogy menyü és mutatom a könyv kinyitását a tenyereimmel), erre egy perc múlva megjelenik egy tányérral, rajta telis-tele nyers hússal, és elkezdi egyenként mutogatni: ez a köfte, ez a csirke, pulyka, stb. Árakról persze nem esett szó, de ezt is meg lehet itt szokni. Gyakorlatilag semminek nincs kiirva az ára a boltokon kívül, és ott sem mindennek.



Néha azt gondolom, hogy a törökök kérték, hogy jól elérhető helyen legyen a duda a kocsiban. Minden autós átlagosan 3 másodpercenként dudál, figyelmezteti a másikat, hogy nehogy elé jöjjön, a buszos dudál az embereknek, hogyha nem figyelnek, és hátha pont az ő buszára szeretnének felkapaszkodni, stb.



Ugyebár, a hithű mohamedánoknak naponta ötször kell imádkozniuk, az elsőt pedig hajnali 5-kor. Régebben a minaretek pont arra szolgáltak, hogy arról orditozott a pap, ma már csak kihangosítót szereltek mindegyikre, viszont frankón rázendít az összes hajnalban is. valahogy megoldják, hogy sztereoban ne halljam őket, de rengeteg van így is.



Furcsa volt még az esténkénti járkálása a fiúknak és a lányoknak errefelé. Az ugyebár jellemző, hogy mindenki egész nap mindig megy valahova. Nagyon erős a lüktetése még a legkisebb városnak is, és mind az utcán, mind a járdákon egyfolytában dugó van. Estefelé a lányok és a fiúk is kisebb bandákba rendeződnek és a lányok általában ketten-hárman, a fiúk négyen-öten vonulgatnak a városban. Kicsit a mediterrán tengerparti városok jutottak eszembe erről. Igaz, hogy mindaz amit leirok, a Trákiában levont tapasztalataimra épülnek, tehát semmiképpen nem lehet általánosítani egész Törökországra. Már csak azért sem, mert itt még elég nagy a keveredés a bolgárokkal, valamint igen csekély az erősen vallásos Török errefelé.



A törökökről alapvetően el lehet mondani, hogy vendégszerető és segitőkész emberek. Akármit csinálnak, próbálnak minél jobban a vendég kedvébe járni. Több olyan fuvarom is volt, mikor a célváros bemondásánál, elmentünk a legközelebbi buszpályaudvarra és a sofőr leállította a kocsit, hogy jöjjön és elmagyarázza a buszvezetőnek, hogy hova szeretnék menni. Alig lehetett lebeszélni erről. Ma például Rodostóban tévedtem el, mert egy ember rosszul igazított útba, és egy 10 km-re lévő kocsmához vitt egy busz. Az ottani emberek egyből összeverődtek, hogy most mi legyen, ennek első lépése az volt, hogy alám toltak egy széket. Aztán mindenki mondott valami okosat, persze egy szót sem beszéltek idegen nyelven, szóval vicces volt. De ugyanez a kedvesség mindenhol megfigyelhető.



A kedvesség mellett, ahogy az előbb is említettem, általános, hogy gyakorlatilag senki nem beszél idegennyelvet. Megfogadtam, hogy kipróbálom, milyen a helyzet nálunk a kisvárosokban, és még kisebb helyeken.



A reggeli közös teázás is általános. A férfiak reggel hét körül összegyülnek, és teljesen nyugodtan, beszélgetve elvannak egy órát ott. Hasonlít nálunk a kocsmázáshoz, de ok valahogy ilyen egész kedves benyomást nyújtanak. Alapvetően jellemző a népre, hogy mindenki mindenkihez beszél nyíltan.

Olyan, mintha a törökök nem félnének semmitől. Sem lopástól, sem balesettől, se semmitől. A közlekedésükből az utóbbi teljesen magától értetődik.

A másik, ami eszembejutott, hogy ha szétnézek, úgy érzem, mintha egy nagy, széles középosztályt látnék. Az emberek sokat dolgoznak, de úgy nézem, hogy kevés embernek van kimagasló életszínvonala.

Egyelőre ennyi jutott eszembe. A többi majd máskor.